Így utólag pedig sokszor azt gondolom, hogy nem sokkal rosszabb vagy jobb, ha valaki egyedül nő fel, én soha nem voltam senkire féltékeny, a szüleim mindig mindent értem tettek és ebből még ma is sokat táplálkozom. Azt is hozzá kell tennem azonban, ha önismeretet tartok, akkor vannak olyan rossz tulajdonságaim, amit az egykeségnek lehet felróni.
Amikor hazajöttem Edgarral a kórházból, hirtelen nagyon furcsa érzés volt. Úgy éreztem magam, mint aki megcsalta Léopoldot és ez nagyon nehéz volt. Azután az első négyesben telt napunk elég rosszul sikerült, Léopold mindent tankönyvszerűen produkált: bepisilt, hasát fájlalta, ha Edgarral foglalkoztunk. Láttam rajta milyen rettentően nehéz látnia, ahogy a kezemben tartom Edgart, ahogy etetem. Azóta enyhült minden, de ugyanúgy jelen van az a fajta viselkedés, ami figyelemfelhívó. Mindenféle olyan dolog tevése, amit nem szeretünk, hírdeti: rám is figyeljetek. Próbálunk, értünk belőle, de így is van, amikor nincs hozzá elég türelem, ilyenkor sajnálom.
Közben nagyon jól tudom, hogy jó lesz nekik, nagyon is jó! így együtt testvérként!

1 megjegyzés:
Gratulalok! nem tudtam az ujsagrol, miota atkoltoztettem a blogot masik helyre, elveszitettem nehany jo blogot, mint pl. a tied. vegre sikerult ratalalni! szoval gratulalok!!!!
Megjegyzés küldése