Testvérkérdés

Mindig is foglalkoztatott ez a  kérdés, mivel nekem nincs testvérem. De azt tudtam, hogy -ha mód és lehetőség van rá - Léopoldnak szeretnék testvért. Sokszor sokan kérdezték, hogy rossz volt -e ez így nekem. Volt amikor rossz volt, például amikor óvodás voltam és vagy már a csoporttársaknak volt nővére bátyja, vagy akkortájt születtek a ksitesók. Furcsa volt, én is vártam, azután sokára megértettem, hogy nem lesz. Persze játszópajtásból és programból mindig volt elég, a hétköznapokból egyáltalán nem hiányzott mellém senki, társasházban laktunk, mindig akadt társaság, nyaranta pedig táborba jártam és körbenyaraltam az unokatesókat ismerősöket. Rengeteg élménnyel érkeztem minden szeptemberben az iskolába. Mivel egyedül voltam és nem egy nehéz eset, könnyen meghívtak bárhova.

Így utólag pedig sokszor azt gondolom, hogy nem sokkal rosszabb vagy jobb, ha valaki egyedül nő fel, én soha nem voltam senkire féltékeny, a szüleim mindig mindent értem tettek és ebből még ma is sokat táplálkozom. Azt is hozzá kell tennem azonban, ha önismeretet tartok, akkor vannak olyan rossz tulajdonságaim, amit az egykeségnek lehet felróni.

Amikor hazajöttem Edgarral a kórházból, hirtelen nagyon furcsa érzés volt. Úgy éreztem magam, mint aki megcsalta Léopoldot és ez nagyon nehéz volt. Azután az első négyesben telt napunk elég rosszul sikerült, Léopold mindent tankönyvszerűen produkált: bepisilt, hasát fájlalta, ha Edgarral foglalkoztunk. Láttam rajta milyen rettentően nehéz látnia, ahogy a kezemben tartom Edgart, ahogy etetem. Azóta enyhült minden, de ugyanúgy jelen van az a fajta viselkedés, ami figyelemfelhívó. Mindenféle olyan dolog tevése, amit nem szeretünk, hírdeti: rám is figyeljetek. Próbálunk, értünk belőle, de így is van, amikor nincs hozzá elég türelem, ilyenkor sajnálom.

Közben nagyon jól tudom, hogy jó lesz nekik, nagyon is jó! így együtt testvérként!