A kétóránként kelés és minimum fél óra fennlét megerőltető. Én sem gondoltam, hogy ennyire. Félve feküdtem le minden este, alig mertem elaludni, mondván, hogy mindjárt kelnem kell. És az nagyon rossz: fél óra mélyen alvás után ébredni! Mondták nekem, hogy ez időről időre javulni fog és egyre hosszabbakat alszik, majd eljön az idő,a mikor eléri az öt kilót - vagy csak egyszerűen egy bizonyos kort - és magától alussza át az éjszakát. Hihetetlennek tűnt. Mitől fogja érezni, hogy nem nappal van, és hogy éjszaka nem kell kelni 3 óránként.
Azután jött az első lépés, hogy éjszaka nem mellettünk aludt, hanem leraktuk a kiságyba, ráadásul a szomszéd szobába. Nekünk nem jött be az együtt alvás. Féltettük, zav
artuk, ő is minket, és nem utolsó sorban nagyon veszélyesnek tartottuk. Olyan érzésünk volt, hogy így senki nem pihen rendesen. Én sokszor olyan fáradt voltam - a hol az egyik, hol a másik oldalamon alvás miatt - , hogy rémülten ébredtem fel teljesen elzsibbadva, azt sem tudtam melyik oldalamon van és pontosan hol.
Ezért döntöttünk egy hónapos kora körül a mindenkinek legjobb megoldás mellett - sokféle kísérletezgetést követően: irány a kiságyba, a saját szobába. Én pedig mellé egy fotelágyra: vizsgáltam, hogy alszik, jobban vagy rosszabbul, még nem mertük magára hagyni. Itt kezdett el egyre hosszabbakat aludni. Már nem két órákat, hanem 3-3,5-eket. És innentől hamar javult az arány. Én pedig két hét után visszaköltöztem a saját helyemre. Ráadásul a reggeli hét órás ébredésünk sem zavarta: a hajnali hat órás etetés után visszaaludt fél kilencig, kilencig.
Majd ezen a héten két éjszaka riadva ébredtünk. Este kilenckor leraktuk és 5-kor kelt hajnalban. Alig hittük el. Félve mertünk gondolni arra, hogy ez a jövőben átalvandó éjszaka előjele lenne? Nem, biztos nem mi vagyunk azok a szerencsés szülők, akiknek a gyermeke 2,5 hónaposan átalussza az éjszakát.
És lám!!! Mára nem is egy éjszakát aludt át, hanem 12 órát egyhuzamban, azaz este kilnectől reggel kilencig! Már fel akartuk ébreszteni reggel nyolckor, de gondoltuk csak szólna, ha gondja van! Nézegettük, milyen kényelmesen szétterpeszkedve alszik a mi Léopoldunk, és hálát adtunk ennek az éjszakának, ami számunkra az egyik legpihentetőbb volt kb. 2,5 hónap átalvatlan éjszakái után, még akkor is, ha hajnal 5-kor egy biztonsági ellenőrzésre átugrottam a szomszéd szobába! Guillaume pedig megkérdezte, hogy nagyon erősen sírt-e, ugyanis semmit nem hallott! Én boldogan válaszoltam: nem hallottál semmit, mert nem is kellett, ez az első átaludt éjszakája!
Azután jött az első lépés, hogy éjszaka nem mellettünk aludt, hanem leraktuk a kiságyba, ráadásul a szomszéd szobába. Nekünk nem jött be az együtt alvás. Féltettük, zav
Ezért döntöttünk egy hónapos kora körül a mindenkinek legjobb megoldás mellett - sokféle kísérletezgetést követően: irány a kiságyba, a saját szobába. Én pedig mellé egy fotelágyra: vizsgáltam, hogy alszik, jobban vagy rosszabbul, még nem mertük magára hagyni. Itt kezdett el egyre hosszabbakat aludni. Már nem két órákat, hanem 3-3,5-eket. És innentől hamar javult az arány. Én pedig két hét után visszaköltöztem a saját helyemre. Ráadásul a reggeli hét órás ébredésünk sem zavarta: a hajnali hat órás etetés után visszaaludt fél kilencig, kilencig.
Majd ezen a héten két éjszaka riadva ébredtünk. Este kilenckor leraktuk és 5-kor kelt hajnalban. Alig hittük el. Félve mertünk gondolni arra, hogy ez a jövőben átalvandó éjszaka előjele lenne? Nem, biztos nem mi vagyunk azok a szerencsés szülők, akiknek a gyermeke 2,5 hónaposan átalussza az éjszakát.
És lám!!! Mára nem is egy éjszakát aludt át, hanem 12 órát egyhuzamban, azaz este kilnectől reggel kilencig! Már fel akartuk ébreszteni reggel nyolckor, de gondoltuk csak szólna, ha gondja van! Nézegettük, milyen kényelmesen szétterpeszkedve alszik a mi Léopoldunk, és hálát adtunk ennek az éjszakának, ami számunkra az egyik legpihentetőbb volt kb. 2,5 hónap átalvatlan éjszakái után, még akkor is, ha hajnal 5-kor egy biztonsági ellenőrzésre átugrottam a szomszéd szobába! Guillaume pedig megkérdezte, hogy nagyon erősen sírt-e, ugyanis semmit nem hallott! Én boldogan válaszoltam: nem hallottál semmit, mert nem is kellett, ez az első átaludt éjszakája!
Köszönjük drága Léopold!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése