Családi hétvége Dordogne-ban

 

Pénteken délután Guillaume itthonról dolgozott, nagyon sűrű volt a napunk, hogy 16.30-kor már úton legyünk a suli felé, hogy onnan még tovább induljunk Dordogne-ba. A gyerekeket már nem is hoztuk haza, uzsonnára és vacsorára is az úton került sor. 

Nyolc éve jártunk utoljára Dordogne-ban egy májusi hosszú hétvégén. Emlékszem milyen szép út volt és mennyire tetszett Franciaország azon régiója, ahol Lascaux híres barlangja is található. Akkor még nem volt teljes a család, Daphné még nem volt velünk.

Ezen alkalommal családi hétvégére utaztunk, pontosabban apósom 70. szülinapjának ünneplésére, egy olyan helyre ami a nagyszülők, Guillaume öccse és a mi lakóhelyünktől is nagyjából egyenlő távolságra van. A gyerekek nagyon várták már, Daphné számolta a napokat, csütörtökön már össze is rakta mindenki a csomagját.

A táj valami csodálatos, mint Franciaország sok-sok régiója: zöld, buja, lankás, hatalmas kőházakkal. Nagyon sok angol idős házaspár telepszik le ebben a régióban. Mikor nyolc éve ott jártunk, mi is angolok által üzemeltetett panzióban laktunk.

 A ház, amiben ezt a pár napot együtt töltöttük nagyon hangulatos volt. Pont elég nagy, hogy kényelmesen elférjünk. Volt hatalmas kertje, medencéje, barbecue, petanque pálya, játszó szoba, ping-pong asztal, nyugágyak a kertben, egyszerűen tényleg tökéletes volt.

Pénteken mindenki későn érkezett, a szombat délelőttöt elbeszélgettük a ház teraszán, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a medencére és az egész völgyre, ami a ház mögött húzódott. Délben egy tipikus étteremben ebédeltünk, ahol megünnepeltük apósom hetvenedik születésnapját. A menü nem más volt, mint a régió híres specialitása a kacsa és a kacsamáj. Ebéd után egy tipikus dordogne-i települést, Domme faluját látogattuk meg. Este barbecue-n sütöttünk akkora adag húst, hogy még másnap délben is abból ettünk. Vacsora előtt pedig még elcsíptük a teraszon a naplementét. 

Nagyon klassz hétévégét töltöttünk együtt!

Par nap Budapesten

 

Kedden késő este még szülői értekezleten ültem és utána kezdtem csak összerakni a hátizsákomat, amivel Magyarországra utaztam szerda reggel. Nagyon hálás vagyok, hogy Guillaume segítség nélkül is megoldja ezt a pár napot nélkülem. A gyerekek nagyobbak már, minden sokkal könnyebb, egyedül is haza tudnak jönni, plusz meg Daphnét is haza tudják hozni a suliból. De mégis, nincs hozzászokva.

A cég két napos csapat építő programot szervezett Budapesten és én tavaly is részt tudtam venni rajta, amit nagyon nem bántam, mert az is nagyon jól sikerült. Mivel 100%/ban home office-ban dolgozok, nagyon fontos szerepe van a szakmai életemben annak, hogy a sokat látott nevekhez arcokat is kapcsolni tudjak. Nagy felismerések történtek egymás között, hogy ki kicsoda, az ügyfélszolgálatos munkatársak elnézést kértek, hogy a nap minden órájában valami kérdéssel fordulnak hozzánk. Voltak szakmai eszmecserék és jó baráti beszélgetések is. Helyileg maradtunk a cég Nyugati Pályaudvar melletti irodájában, ott került sor a vetélkedőre es a bulira is. Nagyon jó hangulatban telt és nagyon örülök, hogy ott tudtam lenni.

Nem is beszélve arról, hogy szerda este nagyon régi gimis barátnőimmel tudtam találkozni, pénteken pedig apukámhoz érkeztem egy röpke látogatásra. Persze, hogy rengeteg finomsággal várt engem: lecsó es korom pörkölt volt a menü.

Vasárnap már indulok is vissza erről a villám látogatásról, késő este fogok érkezni Barcelonába és onnan indulok tovább Perpignanba autóval.

Edgár újabb alkotása

 

Míg mi a fotó kiállításon nézelődtünk, addig Edgárunk a szokásos vietnámi grafikus tanárnő által tartott szakkoron vett részt. Gyönyörű képet készített ez alkalommal is. A tanárnő Toulousból érkezik és mindenki szerencséjére mangarajzokkal foglalkozik, ami a fiatal diákokat is érdekli. Nagyon sokat fejlődött ebben is Edgár, hiszen emlékszem a kezdeti szárnynyitogatásokra, amikor még csak félig elkészült képpel érkezett haza. Még új technikát is tanultak, imádom, hogy ennyire át tudja adni magát az alkotásnak.

Edgárnak kicsit nehezebben indult ez az éve, nem is a tanulás, hanem a közösség tekintetében. Negyedik iskolaévét kezdi ebben az iskolában és valahogy a kezdeti nagy társaság elfogyott körülötte. Elmagányosodva látom és bár tudom, hogy ez az o természete is, mégis nem könnyű látni, főleg, hogy egy éve még javában szervezte a szülinapját, ahova jó kis társaság gyűlt koré. Reménykedünk Guillaume-al, hogy ez csak az évkezdés miatt van.

VISA pour l’image 2024

 

Minden évben Perpignanban megrendezik ezt a híres nemzetközi fotó kiállítást, amire mi is elmentünk a sulikezdést megelőző hétvégén. Leopold és Daphne is velünk tartott, Edgar nem jött velünk ezennel, mert manga rajzoló szakkorre vittük vasárnap.

A fotó kiállíts szeptember első hetében kerül megrendezésre és aktuális társadalmi és politikai témákat dolgoz fel. Egyik fotóriporter az amerikai Philadelphia város Kensington városrészének drogproblémáját dolgozta fel. Nagyon kifejezték képei a droghelyzetet, azt a szörnyű és megrázó valóságot, ami uralja a kornyéket és a kilátástalan életeket, amik a halálba vezetnek. Olyan nehezen emészthetőek voltak a képek, hogy Daphnét be sem engedtük, de Léopold is teljesen a hatása alatt állt és azt mondta, hogy soha nem gondolta, hogy ilyen létezik. Mondtam neki, hogy csak annyit kérek, hogy bármikor drogot kínálnak neki, ezek a képek jussanak az eszébe.

Megmondom őszintén, hogy Daphné nem élvezte a kiállítást és a vége már elég nyavalygós volt. De Léopold nagyon értékelte a programot, jo látni ahogy nyit komolyabb témák felé.

Volt még téma többek között a migránsok utazása a jobb élet felé, a Dombass régióban élők mindennapjai, a fiatalok digitalizált világa, a romák szegregációja Romániában. Három óra hossza repült el nagyon gyorsan, alig vettük észre, de még sokáig nézelődtünk volna.