Bennünket is bedarált ez az őrület. Pedig annyira de annyira nem támogatom. Először is nekem november elseje halottak napja, az emlékezés napja, időszaka azokra, akik már nincsenek köztünk. És mióta anyukámra is emlékezem (és ezen kívül minden nap), méginkább fontos lett ez az időszak, főként, hogy általában nem vagyok Magyarországon így még a temetőbe sem tudok kimenni.
De persze az üzletek ilyenkor tele vannak helloween jelmezekkel, díszekkel, cukorral. Tavaly elkísértem őket a környékünkön, idén sem menekülhettem eme nemes feladat elől. Guillaume egyszerűen megmondta, hogy nem megy, én meg sajnáltam őket. Egy hatalmas tálnyi bonbont gyűjtöttünk. Egyébként tele volt a falu sétáló felnőttekkel és gyerekekkel, kellemes, viszonylag meleg őszi időben sétáltunk és nagyokat nevettünk mi is. Magyaráztam nekik, hogy miért gondolkodok máshogy erről az ünnepről, amit teljesen meg is értettek és egyet is értettünk abban, hogy fura ünnepelni, valójában magunk sem tudjuk mit, amikor egyben anyukámra emlékezünk.
Tegnap délután pedig tököt is faragtunk, nagyon élveztük és nagyon jól mutat a ház előtt. Hozzánk is csöngettek beöltözött gyerekek és persze mi is adtunk bonbont, a mai nagybevásárlásnál gondoltam erre is.
Azt hiszem, amíg a gyerekek szeretnek menni, elkísérem őket!





