Az öszi utazásunk utolsó napjához érkeztünk. Sürü volt ez is. Váltották egymást a lazább és sürübb napok.
Tegnap délelött kihagytuk a fürdöt, délután temetöben voltunk, anyukám sírjánál. Mivel Leopolddal mindig ellátogattunk ide, teljesen egyértelmü neki, hogy meglátogatjuk ott "Marika nénit", még fotót is követel. Egyre többet kérdez róla. Valamelyik este azt magyarázta, hogy a mentök elviszik a kórházba meggyógyítani. Majd apukámra nézett és azt mondta:ha akarod, jöhet ö is Moszkvába. Nagyon megható volt. Egyre többet fog fel a történetböl.
Ma délelött a kertben munkálkodtunk: levelet gereblyéztünk, hordtuk hátra. Pihenöképp pedig a napos részre húzott sámlin ülve olvastam. Leopold pedig folyamatosan a szomszédba járt kutyázni, a füben vagy a levelek közt hempergett. S mindeközben a meleg öszi napsugarak csiklandozták arcunkat. Csodás volt!
Ebéd után még egy kicsit hancúroztunk a kertben, majd mikor már mindenki kellöképp elfáradt és jólesett volna egy kis délutáni szieszta, elindultunk a fürdöbe, hogy Leopold felé beváltsuk ígéretünket és egy utolsót pancsoljunk.
A gyerekeket korán leraktam, holnap reggel hatkor indulunk a reptérre.
Hihetetlenül feltöltött bennünket ez az egy hét itt Pali papánál. De már nagyon várjuk, hogy újra együtt legyen Moszkvában a család!



