Napok múlva 21

Röpül az idő, Léopold napokon belül 21 hónapos. Már nem emlékezem meg a hófordulókról, mégis átfut minden hó másodikáján az agyamon, hogy eggyel több. S olyan sokmindent tudnék róla írni, így most csak kiemelek párat azok közül, amik a legjobban jellemzőek ebben az időszakban rá.
A legfontosabb, amiben most rohamosan fejlődik az a beszéd. Új szavakban csak lassanként gazdagodunk, viszont most kezdett el sztorikat mesélni és ez imádnivalóan aranyos, számunkra hatalmas élmény. A sztorik mellett mindent kommentál, az utcán a játszón, vagy akár itthon. Ezerszer kiabál "Mamma" vagy "Apa" és addig nem kezd bele a mesélésbe, míg minden szempár rá nem szegeződik.
Vasárnap beleszaladt egy üvegajtóba, szegény jól megütötte magát, hazafelé az autóban vagy húszszor elmesélte nekünk. "Apa, mamma! Babba bumm. Baba (és itt a fejét fogva imitálta, hogy sír)!" De a babakocsiból is mutogat, hogy "Baba hamm", ha egy babát lát aki eszik. És amikor itthon vagyunk együtt, akkor is folyamatosan mammázik, mert addig bele nem kezd a rengeteg mondanivalójába. Mesél a könyvekből, van olyan mesekönyv, aminek minden lapját végigmutogatja, hogy a sztorit előadja.
Hatalmas mélyülő szerelemben van a dudujával. Az a kék plüss macifejű alvóka, amit 10 hós kora óta használ. Ha valami jó dolog történik vele, vagy valamit felfedez, azt rögtön dudunak is látnia kell, dudut eteti és itatja is. A dudu kezét a minap odatartotta a fölé a rajz fölé, ami tüzet ábrázolt és mondta, hogy "Dudu hu". Dudut ma reggel például leültette maga mellé, amikor könyvet nézegetett és mondta."Dudu csüccs".
Szakszerűen focizik, célzottan rugja a labdát nekünk, konkrétan élvezni lehet vele a labdajátékot, nagyon ügyes szerintünk, egészen azóta, mióta járni tud focizunk. És mit tudnak labdázni a srácok együtt! Hatalmas röhögés van ilyenkor, én a konyhában hallgatom, ő kiabálva szalad:"Mamma, mamma, apa góóól!", és akkor én futok szurkolni!
Egyre jobb a rajzolásban, értem ezalatt, hogy már vonalat is húz, nem csak a kupakokkal babrál. Eddig ugyanis a rajzolás ebben merült ki. Szereti azt is, ha én rajzolok neki. És nekem akkora sikerélményem van vele, mert a próbabékámat, ami nagyon nagyon rosszul sikerül felismerhetetlen kép lett, azonnal brekegve mutogatta. A hétvégén azonban már saját maga is alkotott, vonalakat húzgált keresztbe és mondta: "Tik-a taka!", azaz repülő. Múlt héten az ilyesfajta vonalait"Si-hu-hu" (vonat)-ként nevezte. És amiből tudjuk, hogy tényleg azt akart rajzolni: több nap múlva, ha visszakérdezünk nem téveszti el. Az egyik kép vonat, a másik repülő.
Érzelmes. Megköszöni a jó dolgokat. Úgy tud ránk nézni, hogy azt szavakba nem lehet önteni. Annyira tud sugározni a boldogságtól, olyan kis hálás teremtés! Ma például egy ruhaüzletben elhúzódóan nézelődtem, ő erősen kéredzkedett kifele, de nem akartam neki engedni, mert tudtam, arra szalad, amerre lát. Ez egy nagyon rossz szokása és ráadásul veszélyes is. Na addig könyörgött (diszkréten), míg engedtem: kivettem a babakocsiból. Mielőtt elszaladt volna, odahajolt és mondta "mama" majd megsimogatta a lábam. Azt hittem ott azonban elolvadok! De ha megszidom, akkor is jön oda hozzám és simogatja a kezem. Vagy amikor sétálni indulunk és az előszobai kisszéken adom rá a cipőjét, rámhajol és mondja: "mamma".
Száz szónak is egy a vége: imádjuk mindketten!

Kala-pom-pom-pom

Vacsoráztunk, majd egyszer csak fogta magát és a fejére tette az egyik sapka formájú paradicsomfalatot! Mutogatott és magyarázott! Bár ilyenkor vagyok már a legfáradtabb ezekhez a viccekhez, azért mégis nagyon ötletesnek találtuk! Hát lehet haragudni rá?

Papusz

Lehet, hogy mégsem véletlen, hogy a legeslegelső szavai között szerepelt a papucs, avagy, ahogy ő mondja: "Papusz".

Autók és autók

Hétvégén autós programjaink voltak. Tegnap szieszta után útnak indultunk, hogy mégis kimozdunkjunk (egyszerűen csak az jár az agyunkban, hogy hamarosan téééél!). Először megvettük a régóta vágyott gofri és szendvicskészítő masinánkat, majd a VDNK parkba mentünk, ahol a Citroen Créative Tour keretében kiállított autókat néztük meg. Sajnos volt olyan aki elaludt a kiállított autóban, azaz 20 percet töltött benne, az összes lehető gombot kipróbálva, mire Guillaume megunta és közös megegyezéssel odébbálltunk.
Az összes moszkvai park hétvégén majálissá alakul. Minden van, ami szórakoztatja a népet. Gyerekeknek céllövölde, sergők, lufik, kismozdony, zene, lovaglás, szóval bármi különös program nélkül gyerekkel oda kisétálni egyszerűen élmény. Ráadásul arra is rájöttünk Guillaume-al, ha nincs pénzünk Léopoldnak ajándékot venni, akkor is csak elég kisétálni egy parkba. Ugyanis nem ez az első alkalom, hogy Léopold ajándékot kap csak úgy a járókelőktől. Mi meg mosolygunk, ő pedig boldog és büszkén, igazi kincsként őrizve sétál mellettünk, el nem engedve az új szerzeményét. Tegnap egy plüssvirággal tértünk haza (ma pedig egy ingyen matrjoskával Izmailovo piacáról)...
Ma igazi napfényes reggelre ébredtünk, így ma sem volt kérdéses, hogy útra keljünk. Van egy autómúzeum, ahol régi szovjet autók vannak kiállítva. Guillaume már régóta kíváncsi volt rá, én pedig jókat nosztalgiázok ilyenkor.
Az oda vezető úton az igazi orosz valóságot is megtekintettük, vagyis a végeláthatatlan emeletes (10-20-30 emeletesek) házak sorát, ahol a moszkvaiak többsége lakik. Megdöbbentő látvány elsőre egy egy ilyen lakótelep (hogy vége nincs a házak sorának), főleg hogy némely ház állapota hagy maga után kivetnivalót. De mégis a házak között vannak klassz játszóterek, láttunk rendezett parkokat és üzletközpontokat. Viszont elég távol vannak a belvárostól, azaz a munkahelyek többségétől, ami azt is jelenti, hogy a folyamatos dugókat belekalkulálva minimum egy óra bejutni. És Guillaume legtöbb munkatársa ezt teszi...
A múzeum nagyon érdekes volt, volt ott minden az autókon kívül is. Azaz régi alkatrészek, rádiók, lábbal hajtható játékkisautó, biciklik, motorkerékpárok, régi Volga, ZIL, GAZ. Az autók nagyon rossz állapotban voltak inkább neveztük volna autólerakatnak, mint múzeumnak. Az udvaron (ahol tilos volt sétálni) még több autó volt, jobb-rosszabb állapotban. Mi végig arról beszéltünk, hogy végül milyen szépek ezek a régi autók és mennyire nem tekintik őket értéknek. Rossz állapotban porosodnak egy garázsszerű helyen, ahelyett, hogy szépen rendbetennék őket és egy szuper múzeumot hoznának létre, még sokkal több infóval az autókról.
Hazafele jövet pedig - bár pénz nélkül -, de benéztünk Izmailovo piacára. Rengeteg turista volt és ennek megfelelően rengeteg áru. Vissza is térünk jövő héten, hogy ne a mínuszokban sétáljunk és válogassunk az áruk között. Még mindig akad bőven beszereznivaló azelőtt, hogy végleg elhagynánk az országot. Amikor egykor beszáltunk az autóba 19 fokot mutatott az autó hőmérője: Igazi szép napfényes őszi idő van!!

Hova tűntünk?

Kinnt élünk a játszótéren, amikor csak lehetőségünk van rá. Tavaly ilyenkor is már hideg volt. Tudtam is, ha visszajövünk Magyarországról, pár meleg nap után beköszönt a hideg. Így volt most is, kb. egy hétig még nyári meleg volt, de utána jött is a hideg. A héten körülbelül 15-20 fok körül volt, néha kevesebb. Volt olyan nap is, amikor ki sem tudtuk dugni az orrunkat, mert egész nap esett az eső, de többnyire ha nem esett, mi útnak indultunk. S amikor csak süt a nap, megyünk sétálni, néha babakocsi nélkül, arra amerre a lábunk visz, vagy csak az icipici játszótérre, ahova csak kulccsal lehet bejutni.
A svájci nagykövetség melett van egy játszótér ahol már ismerjük az anyukákat, a gyerekeket és a bébiszittereket is. Ide szeretek mostanában járni, közel van Guillaume irodája is, oda is be tudunk kukkantani, valamint bolt is útbaesik.
Léopold nagyon sokat fejlődött tavasz óta. Emlékszem még hova nem tudott felmászni és mi mindent szeret csinálni most. Imádja a mókuskereket, a hinta még mindig nem a kedvence. De azért is szeretem ezt a helyet, mert a gyerekek kicsit egymással is játszanak, valamint Léopold is tanulja kicsit kölcsönadni a játékait és kölcsonvenni is, mert erre is sokszor kerül sor. Valamelyik nap a héten egy órán keresztül tologatott egy babakocsit a játszótéren. Nem is csináltunk mást, csak róttuk a köröket addig, míg a kis babakocsi tulajdonosa haza nem indult. Ekkor volt egy kis elégedetlenkedés, de hamar belenyugodtunk a helyzetbe. Én pedig fejben szorgalmasan jegyezetelem mi mindent kell is hoznia a Jézuskának. Mindig viszünk magunkkal labdát, sokat focizunk együtt, de ha más gyerekkel kell játszani azt még nem nagyon értjük. Játszunk oroszlánosat, amikor Léopold hátrakiált, hogy "Huááá", jelezve, hogy én legyek az oroszlán, ő pedig szalad előttem.
Sokszor találkozok az ismerős francia anyukákkal, ami pedig nekem ad lehetőséget egy kis beszélgetésre, amit Léopold még mindig nem vesz jónéven: "Mama blablabla..." összegzi a játszótéri kirándulás után.
És a játszótéren lerótt több km után lehet még valakinek gondja az esti elalvással? Nekünk nincs....