2020. április 14., kedd

Húsvéti kerekezések

Vasárnap és hétfőn is nagyot kerekeztünk a környéken. Szerintem soha nem mentünk még öten biciklizni. Három hete, mikor először bicajra ültünk, Edgárnak nagyon nehezen ment. Annyira belejött és élvezi, hogy öröm látni. Daphné pedig a tegnap előtti kerekezés után úgy szállt le a bicajról, hogy "Jó volt bicikli". Szóval erre is jó a karantén, hogy olyan dolgokat tesz az ember, amit előtte nem tett. Mondtam Guillaume-nak, hogy mi kimaxoljuk a karantént az biztos.
Tegnap kietlenebb utakon mentünk, de láttunk sok állatot és egy lovardánál fordultunk vissza. Bármerre is bicajozunk mindig akadnak kutyasétáltatók, biciklizők és túrázók. Hiába, olyan gyönyörű idő van, hogy az emberek kivágynak a szabadba. Ha véget ér a kijárási tilalom, jó lenne együtt elutazni a tengerhez is, ahol sima terepen hatalmasat lehet kerekezni végig a tenger melletti sétányon hosszú kilómétereken keresztül. De addig is marad nekünk a környék. A lemenő napban tértünk haza. 

2020. április 13., hétfő

Húsvét kijárási tilalomban

Különleges húsvétot élünk most meg. Senki, sehova. Talán azoknak a legrosszabb most, akik magányosan ünnepelnek, vagy akik dolgoznak és életekért küzdenek. Mert ne felejtsük el, hogy bár hosszú ideje be vagyunk zárva és a számok stabilizációt mutatnak, a veszély nem múlt még el.
Én személy szerint nagyon értékelem ezt a lelassult időszakot. Sőt végre egy húsvét is jól jött, amikor sehova nem megyünk, senkit nem várunk és 3 napig tulajdonképp semmit nem teszünk. Volt időm készülni, takarítani (de azt is csak minimál szinten). Varrtam dekorációt, készültem jó receptekkel, finomakat ettünk. Gyönyörű idő volt, mindezt a kertben tettük.
Reggel a gyerekek csokit kerestek a kertben. Daphné először élte ezt meg, tavaly még pici volt. Olyan büszke volt. Egész nap a csokis tálat cipelte és persze jó adagot el is fogyasztott belőle. A fiúk, főleg Edgár szépen terelgette az udvarban és több tojást is adott Daphnénak.
Délben a kertben ebédeltünk: báránybordát grilleztünk, egy kis aperó előtte. Készült linzer és almás crumble, a kávézás elnyúlt, mert a családot felhívtuk, így Daphné sem került ágyba. Mire feltápászkodtunk az asztaltól, indultunk bicajozni. Egész nagy 8 km-es kört tettünk meg együtt. Sütött a nap és szívtuk magunkba a tavaszi virágillatot. Az egyik utcában a nyitott kapunál egy idős bácsi énekelt hangosan. A szembe szomszédok pedig kerti fotelben ültek kint az utcán és ott hallgatták a zenét. 










2020. április 9., csütörtök

Készülődés Húsvétra

Nagyhét van, húsvétra készülődünk. Mindig szerettem ezt az időszakot. Kislány koromban a fiú osztálytársakat vártuk locsolkodásra. Emlékszem mindig azt beszéltük a barátnőkkel, hogy lesz-e olyan meleg, hogy szoknyát lehet felvenni. De előttem van az is, ahogy húsvét hétfőn felébredtem és még köntösben lementem az udvarra, hogy a nyuszi fészkét megkeressem. Magam előtt látom a virágos rétet az emeletes házak között. Vagy amikor apukám szódával locsolt meg bennünket még az ágyban a takaró alatt. Ohh, milyen klassz emlékek!
A tavasz is megérkezett vágtatva. Tavasz illat van a kertben, a virágzó fák illata lengi be a kertet. Edgár ma azt mondta: "Nagyon szép a természet". Igen, most van idejük megfigyelni, hogy ébred fel napról-napra körülöttünk. Kisvirágok tarkítják a gyepet és virágoznak a cseresznyefák.
A hittantanár is küldött nekünk kis történeteket minden napra. Olvassuk, beszélgetünk róla, vagy emlékezünk a tavalyi húsvétra, amikor megkereszteltük Daphnét és Edgárt. 
Ma a gyerekekkel az összes létező virágzó növényből szedtünk a kertből és kidíszítettük a verandát. 
És ma először Daphné is megfürdött a medencében. Hideg, még nagyon hideg a víz, didergett vacogott, amikor sikerült kihoznom  a vízből. Jól beöltöztettem alváshoz, meg ne fázzon. Szép nap volt a mai!


2020. április 7., kedd

Vannak nehezebb napok

Azért a hétköznapok nem mindig olyan derűsek, mint a hétvégék. A napirend szerint működünk, nekem az segít. Valaki magyarázta nekem, hogy a homeschooling lényege, hogy a gyerekek akkor és azt tanulnak, amihez kedvük van. Na kérem, nálunk nem homeschoolingolunk ilyen értelemben. Itt haladunk, mert anyag van, a feladatok jönnek folyamatosan, van mit csinálni. És ha azt a 3-4 órát nem töltik azzal, amivel kell, akkor nincs kész és főleg nem úgy ahogy kell. A tanárnak annyival könnyebb normális esetben, hogy ami nincs kész, azt feladja házinak. Itt mivel minden házi, nincs házi. Három-négy óránál többet viszont nem töltünk tanulással, ennél többet nem nyaggatom őket, nem bírnak többet és nincs is értelme. 
Szóval a délelőtt az úgy néz ki, hogy 9-re rendbeszedek mindenkit, a férjem lelép 8-kor és átmegy a stúdióba dolgozni. 9-re mindenki fogat mosva, felöltözve, reggeli elpakolva, asztal letakarítva, éjszakai mosás kiteregetve. Kezdünk. Tízig belelendülünk. De 11-től már a főzéssel is foglalkozni kell. Ma délelőtt Daphné egyszer bepisilt és egyszer bekakilt, szóval ezt is takarítottam, átöltöztettem. Közben van egy tízórai, pici pihenő, amikor futnak egy kört az udvaron.
Délben végzünk, ekkor főzök, jobb esetben egy-két dolgot már elő tudtam készíteni, de nehezebb napokon ekkor kezdek. Van, hogy még kenyérért vagy boltba is elszaladok. Délután kettőkor pedig elpakolva, mosogatva, megkávézva, Daphné lerakva újból ülünk az asztalnál.
Vannak a napnak olyan részei, hogy 3-al foglalkozok egyszerre és közben főzök vagy kettővel tanulok, a harmadikkal játszok egyszerre!!! Multitasking toppon. Tegnap este kilenckor felmostam a lennti részt, de már ma délelőtt 10-kor ebnnek nyoma sem volt.
Na, nem mindig könnyű, de gyűrjük. Nem vagyunk betegek, és ez a legfontosabb most, a többit megoldjuk.

2020. április 5., vasárnap

A harmadik karantén hétvégénk

Gyönyörű napfényes hétvégénk volt. Több, mint húsz fok mindkét nap. Szinte a kertben éltünk. Hogy mennyire tudjuk értékelni. Csodálatos volt ez a két nap. Jó volt látni a gyerekeket jönni-menni! Daphné rengeteget hintázott, ugrált a trampolinban, sétáltatta a babáit. Szombaton le sem raktam aludni annyira elvolt körülöttünk. Én a veranda takarítását folytattam, Guillaume is rengeteget dolgozott a kertben. Vasárnap a medence környékét takarítottuk ki. Vagyis javarész Guillaume és a fiúk. Én pedig huzatot varrtam a verandán lévő kanapénk párnáira. Ugyanis ahogy az eredeti huzatot lehúztam, láttam csak, hogy az anyag , ami a huzat alatt a párnákat összetartja elérett, málik szét. Így vasárnap huzatot varrtam, hogy a kimosott huzatokat vissza tudjam tenni.
Szombaton olyan érzésem volt, mintha nyaralnánk. Egész délután a  medence mellett pihentünk, én legalábbis. Ritkán van ez, mert állandóan teszünk-veszünk. Akkor is azon kattogott az agyam, hogy folytathatnám az ablakpucolást vagy vasalhatnék. DE, nem, maradtam a  nyugágyon nyugiban. Ilyen is kell, mondta Guillaume és milyen igaza van! 
Szombaton moziest volt. Korábban megetettük a gyerekeket, Daphnét leraktuk aludni, mert hulla volt, a fiúk pedig filmet néztek. Így mi kettesben vacsoráztunk, egymással szemben ülve!!, csendben!! (csak mi beszéltünk és nem öten :-), azt hiszem bevezetjük. És mi is megnéztünk egy jó filmet: Tőrbe ejtve, 2019-es bűnügyi film.