2015. január 4., vasárnap

Öt éves Léopoldunk

Elbűvöl mindannyiunkat és Edgárral is olyan szépen testvérekké formálódtak. Még akkor is, ha az égiek igen erős természettel áldották meg, azaz rettentő türelmetlen és várni tud a legkevésbé. Emiatt nagyon nehéz teljesíteni a tengernyi kívánságát, ami egy napra jut és ami azonnal kell. És a napközben felmerülő megannyi kérdés, ami azonnal válaszra vár. Tanuljuk, hogy nem lehet, nem tudjuk. Érti, szeretné...de ilyen a természete. Alakul, majd tompul ez, ahogy érik és nől.
Élénk, eleven, mozgékony és nyitott kisfiú, akit minden érdekel és mindent de mindent félelmek nélkül ki szeretne próbálni. Kalandor lesz, vagy sportoló, ez a másik szenvedély, imádja a sportokat és még este hétkor is kilómétereket tud futni, összeesésig lefáradni. 
Mindig vidám, vicces, aki imád hülyéskedni és rengeteget nevet. Társasági ember, bárki kerül köré, azonnal karon fogja, hívja, kérdezi szóval tartja. Utál egyedül csinálni bármit is, amikor teheti mindkettőnket lefoglalja. (és miből lesz a cserebogár, ugyanis vannak történeteim, amikor nem jutotttam be  a vendégségbe, annyira félt, vagy amikor haza kellett menni a játszótérről, annyira megtorpant a sok gyereket látva.)
Edgárral ellentétben nem tud hosszan elmerülni egy játékban. De nagyon szereti a társasjátékokat, a memorit, a dominót, a kártyát. Egyre többet épít LEGO-ból is. Az iskola (prejunior osztály) nagyon jót tesz neki, mert a betűk és a számok teljesen új felfedezés számára. És a máltai magánsuli nem egy versenyistálló, ahol a szeptemberi iskolakezdést követően karácsonyra már olvas és számol a gyerek. Lassan haladnak, sok-sok játék kíséri végig egy egy betű tanulását. Egy év, mire lassan végigveszik az ABC-t, és ekkor még nem olvasnak. Nagyon szereti a számokat is, mindent és mindenhol megszámol, leírja 10-ig a számokat és sok betűt is le tud már írni. Társasozás közben, ha két dobókockával játszunk, szépen összeadja a számokat. Megszerette a rajzolást és színezést, aprólékosan színezget és figyel, hogy ne menjen ki a vonalból. Teljesen le tud benne mélyülni. Minden színes, szívárványszínű lesz a végén. Ami a legcsodálatosabb ebben számomra, hogy sokáig nagyon rosszul tartotta a ceruzát, mert a mutató és hüvelykujja közötti csípő mozdulat nem megy. Olyan ügyetlen volt sokáig a kupakokkal, a cipzárral és így a ceruza fogása, a rajz sem ment annyira. És most csak csodálom, hogy ebben is mennyit fejlődött, mert csodaszépen tartja a ceruzát.
Szeret mindent, ami félelmetes, erős, nagy. Karácsonyra sárkányvárat és top agent playmobilt kért. Amikor alszik az ágya tele van kardokkal és kis világító vackokkal, hogy megvédje magát (de csak egyszer álmodott rosszat életében, úgyhogy nincs mitől félnie).
Még szopja az ujját és van duduja, de már csak éjszaka használja, nincs szívünk elvenni tőle. Télapó óta letette a cumisüveget, bekerült abba a bizonyos dobozba emléknek.
Kétnyelvű, szép meglehetősen bő szókinccsel, folyékonyan beszél magyarul és franciául. Sőt az angolja is szépen fejlődik és még mindig emlékszik egy-két dologra oroszul!
Néha mondjuk Guillaume-al, hogy nem hallgat, nem fogad szót, de amikor látom, hogyan viselkednek más gyerekek elszégyellem magam, hiszen ha nem lennének mégis ilyen szófogadó és aranyos gyerekek Edgárral, akkor nem tudnék rendszeresen egyedül repülni két gyerekkel, vagy nem tudnánk gond nélkül ide-oda utazgatni (soha nincs hiszti idegen ágyban alvással pl.) vagy teljes nyugalomban étteremben enni.
Sokszor ránézek mostanában, végig a vékony nyurga testén az arcát csodálom és arra gondolok, hogy milyen szép nagy (Edgárhoz képest) fiú lett és mennyire hálásak vagyunk, hogy ilyen okos és egészséges!

Isten éltessen még nagyon nagyon sokáig drága Léopoldunk!!!

2015. január 3., szombat

A téli szabadság vége felé

Guillaume-nak hamarosan véget ér a szabadsága, én pedig maradok még a gyerekekkel pár napot, jövő hét közepén kezdődik az óvoda. Gyorsan eltelt, de mégis tartalmas volt. Sajnálom, hogy Léopold nem profitálhatott a hóból Magyarországon, pedig jó hideg volt ott is.
Olyan vicces, hogy kinntre menekülünk a benti hideg elől. Ma egész nap kinnt süttettük magunkat. Kb. 16-17 fok volt kinnt, belépve a házba fáztunk kb. 12 fok lehet. 
Így hát ültünk ma a Golden Bay homokán és melegedtünk. A gyerekek egy szál ingben, mellényben rohangáltak a hatalmas homokos lejtőn. És az is olyan mókás volt, hogy hazaérve, csak annyit mondtam: a cipőket vegyétek le, de a kabát maradjon, illetve Léopoldon egy nagyon vastag sportos kardigán volt alatta egy polár mellénnyel.

2015. január 2., péntek

Máltán lehet fázni?

Tavaly kinnt fáztunk télen, idén pedig bennt fázunk télen. Úgy néz ki a téli hidegtől nem sikerül megszabadulnunk.
Tegnap szerencsésen hazatértünk Magyarországról. Könnyű és gyors utunk volt. S mivel Máltán 26 éve nem volt olyan hideg, mint a megelőző napokban, előre rettegtünk, hogy a fűtés nélküli házban mi fog ránk várni. Hát...nem hogy fázunk, hanem fagyoskodunk. Egész este több rétegnyi pulcsiban és sálakban mászkáltunk a mindössze 12-13 fokos házban. A gyerekek szobáiban 3 óráig ment az elektromos radiátor, mire valamicske meleg keveredett. Ma este pedig úgy döntöttünk, összeköltöztetjük őket, hogy egész éjszaka tudjunk rájuk fűteni.Edgárunk sajnos már le is betegedett, lázas és újra folyik az orra.
De a legrosszabb mégis a mi szobánkban várt bennünket. Amikor a szobánkban a légkondit beindítottam (fűtésre használjuk télen) 8 fokot írt ki. Kettő takaróban aludtunk, alatta pizsama és polár pulcsi. És még így is felébredtünk arra az éjszaka közepén, hogy fázunk, muszály volt a légkondit ráindítani. Soha nem aludtam még ilyen hidegben és soha nem fáztam így éjszaka. Még két hónap vár ránk...
A házban alapból hideg, hiába fűtjük a kisebb helységeket, a lépcsőház és a nagyobb terek kiszippantják a meleget, mihelyst kinyitjuk az atót. Nem is beszélve arról, hogy a kőpadló sugározza a hideget. Lehet, hogy olcsó szőnyegeket is be kell szereznünk.
Micsoda kalandok. Ma arról beszégettünk, hogy mit meg nem élünk  a különböző országokban, s mindenhol alkalmazkodunk a körülményekhez, elfogadjuk, hogy itt Máltán nincs fűtés, az emberek télen fáznak, bezzeg nyáron mindent bepótolnak.

2015. január 1., csütörtök

BÚÉK

Ezennel kívánunk minden kedves családtagnak, barátnak, ismerősnek, blogolvasónak 

Örömökben, egészségben, sikerekben  és sok szép új élményben gazdag 2015. esztendőt!!!

Köszönjük, hogy olvastok és követtek!!

Év vége

Miután Pali papánál jól kipihentük magunkat és mást sem csináltunk csak fürdőbe jártunk (isteni és számomra - és főleg Léopold számára-  megunhatatlan szórakozás), december 30-án délután buszra ültünk 3 óriás bőröndünkkel és Budapest felé vettük az irányt. Barátainknál, Andinál, Kristófnál és Kismacinál töltöttük a Szilvesztert. 31-én délelőtt pedig egy jó nagy sétát tettünk a fagyos belvárosban. Megcsodáltuk milyen (jajj és ez politikamentes megjegyzés) szépen és ízlésesen megújult sok belvárosi tér, sarok, utca. A gyerekek nagyon élvezték, nem fáztunk mert két melegedő kitérőt tettünk: a volt munkahelyemen és a Vapiánóban, amit már sok európai városban sikerült tesztelnünk. Vettünk műhajat és trombitákat és annyira kitöltötte a szívemben azt az űrt ez a kis séta. A gyerekekkel ugyanis nyaranta csak Solymárra szoktunk eljutni, miközben mindig ígérgetem magamnak, hogy egyszer ez is összejön.
Miután Andiéknál elfogyasztottuk a finom malacsültet, isteni desszerteket ettünk, éjfélkor pedig virslit és lencsét. Megcsodáltuk a környékben durrogtatott tűzijátékokat is és teljes nyugalomban töltöttük az estét. Így is hajnal kettő körül kerültünk ágyba!!!