2012. február 12., vasárnap

Kori a közelben


Miután mindhármónkat megfodrászoltak szombat délután a Guillaume irodája melleti tóhoz mentünk korcsolyázni. Mínusz 13 fok volt, de a tó elég szeles volt, meg egy kis hó is kezdett esni, így igazán nem tudtunk sokáig maradni. Ez a tó egyébként a város szívében van és nagyon érdekes, hogy télen a város szívében lehet korcsolyázni. A tavon van egy étterem, ahol már többször jártunk, nagyon hangulatos nyáron is és szerintem télen is, ahogy az ablak mellett ülve a melegből kitekinthetsz a korcsolyázó emberekre. Léopold szerint ez egy hajó :-). A tavon jéghokiztak is, de legtöbben csak úgy korizgattak. Tavaly csak az étterem mellletti igen kis terület volt korizható, ebben az évben viszont az egész tavat letakarították, bekorizható teljes egészében.
Léopold körülöttünk csúszkálgatott, persze emiatt sem tudtunk sokáig maradni, mert sokszor meg csak nézgelődött és ilyen hidegben mozogni kell folyamatosan, ha kinnt vagyunk!
Szerencse, hogy tegnap eljutottunk korizni, ugyanis mára elég sok hó esett, emiatt hó fedi a jégpályákat, na meg mínusz 20 fokot mutatott a hőmérő az ablak mellett. Biztos fog délutánra melegedni, de még ezzel a reménnyel együtt is azt gondoljuk, hogy mínusz 16-nál nem lesz melegebb, ami pedig már túl hideg hosszabb kinnttartózkodásra.

2012. február 11., szombat

A harmadik hajvágás


Ma délután mindhármónkat megfodrászoltak. Léopoldnak már eléggé le volt nőve a haja, így rá is sort kerítettünk. Ismét megdícsérte a fodrász, mert ilyen kisfiút még nem látott, aki ekkora türelemmel tűrte kétévesen a hajvágást. Egy egy rész befejezése után, látva magát a tükörben, annyit mondott: "Váo" és forgatta a tükörben kíváncsian a fejét. Hajvágás után mindig felelevenedik bennem a babaképe. Olyan jóvágású rövid hajjal, csak simogatom a buksiját, szerelmes vagyok...

2012. február 9., csütörtök

Beszédfejlődés

A mai nap reggelén éreztem azt, hogy az utóbbi két hétben megint nagyot fejlődött. A két nyelv miatt a beszéde nem robbanásszerűen fejlődik, hanem "komótosan", s ez nekem annyira tetszik, mert minden fázisa hosszabb ideig tart. Azaz először jöttek a szavak, hosszú hónapokig csak gyűjtögette az újabbakat lassacskán. Azután észrevettem a többesszám használatát, majd ezután nem sokkal a "t" tárgyragot. Most itt tartunk kb. főnevek tömege, vegyesen francia és magyar, a többesszám és a tárgyrag, mondatok igék nélkül és a jelző főnév összetétel (kék dudu, zöld béka). Az igék helyett szófestő szavakat használ: fürödni=puty-puty, inni=huu, verekedni=bum-bum. Így fejezi ki magát. És ami vicces, hogy a francia szavakhoz hozzáteszi a magyar nyelvben használatos tárgyragot: "sapkát"="bonnet-ét". Amikor ezt hallom, akkor először megijedek, hogy hogy lesz ebből két külön nyelvtani rendszer, majd ijedtségem csodálatba vált át, hogy ezt képes lesz megtanulni (tudom, ismerem a közhelyeket, a gyerekek könnyen mindent elsajátítanak, de akkkor is ez csodálatos!!!!) és ez lenyűgöző bizony.
Nos, az utóbbi hetekben a szavak gyűjtése nagyon felgyorsult, már szinte mindent utánunk mond és nagyon várom, hogy az igék is jelentkezzenek, mert akkor már tényleg képes lesz igazi mondatokat összerakni!!

2012. február 4., szombat

Szülinap


Szülinapot ültünk ma délután. Benntszorultunk, mert reggel mínusz 20 körül volt, amikor Guillaume sportolni indult. Délutánra csak egy kicsit melegedett az idő.
Léopold meg maratonit aludt reggel, kilenc után ébredt, na de hogyan...Fürdéssel, mosással indítottunk, ugyanis a drága elrontotta a gyomrát és a kis jóalvónkat még az sem zavarta, hogy alvás közben egyet hányt. Szóval a hajára, arcára száradva minden... Én bolond reggel még tejet is adtam neki, ami két adagban jött ki belőle. Közben láza nem volt és olyan természetes arcot vágott a hányáshoz, mintha a napi rutin része lenne. Nagy baj nem lehetett, az egész napos diéta és kamilla tea kompozíció mellett további gondok nem voltak. Boldog volt, feldobott, egész nap táncolt, játszottunk.
Szieszta után pedig együtt ünnepeltük Guillaume szülinapját. Olyan nagy örömmel vitte az ajándékot és olyan kedvesen adta át.... együtt fújta el Guillaume-al (vagy ötször, mert hát egyszer az semmi) a gyertyát. Rendkívül jól érezte magát, többször rajtakaptuk, ahogy egyedül táncolt a nappaliban tekergetve ritmusra magát. Sokat játszottunk nevettünk, ha már a hideg miatt lőttek a sétának. Többszöri focibajnokság és bírkózás után dugtuk ágyba, hogy kiszabaduljunk egy kis kettesben ünneplésre egy jól bevált, általam már említett étterembe.

2012. február 1., szerda

Az idei rekord

A mai volt az idei rekord, eddig. Reggel mínusz 21-ben indultunk, majd délután egykor hazafele már mínusz 19-re "melegedett" az idő. Igen, éreztük, hogy ez már kemény. A járulékos testrészeket kell nagyon védeni, kéz, orr hamar lefagy. Ha ez így folytatódik, akkor a napokban biztosan nem fogunk sétálni. És lőttek az új hobbinknak is, azaz korcsolyázva sétálni hétvégén. Na de biztos lesz itt még melegebb téli idő, a mínusz tíz körüli már megfelelő egy órás kinntartózkodásra, ha rendesen fel vagyunk öltözve. Azt hozzá kell tennem, hogy hó nincs és hétágra süt a nap!Legalább ennyi, ami pozitív az időjárást illetően. Íme a bizonyíték:egy-két fokkal még ennél is hidegebb van, ugyanis ez a kinnti hőmérő közvetlenül az ablaknál méri a hőt!!