A napokban megint hidegebb lett, s már nem a különleges időjárási viszonyok közé tartozik, ha esik a hó, mínusz 6-7-8 fok van. Jól be vagyunk öltözve, főleg a sétákhoz, az egy órás kinntlétet már rendesen megérzi ebben a hidegben az ember. Léopold ahogy írtam már küzd a kesztyűvel. Az egyezség úgy néz ki működik: beül a kocsiba és leveszem a kesztyűt. De ő is rájött valamire, mert ki se húzza a bundazsákból a kezeit, ott melengeti alatta, nem esik jól neki a fagyos hüvelykujj!
Ma délelőtt hosszabb sétára indultunk a Guillaume irodája melletti parkba, ahol is a tó már kezd befagyni, nemsokára korizni lehet rajta. Már nagyon várom mit szól hozzá Léopold, ha lát korcsolyázni!
Felfedeztük a jeget, hogy csúszik, galambokat kergettünk, összeismerkedtünk egy kislánnyal, akinek pont Léopold volt az esete, mert folyamatosan rajta "lógott", de Léopold még nem annyira értékelte közeledését, inkább lökdöste el magától, meg kiabált, csak a vezényszóra volt hajlandó megsimogatni.
Délután pedig nekiláttunk az adventi naptár közös elkészítéséhez mamival! Léopold is időnként bekapcsolódott, vagy ha nem akkor a papi foglalta le.
Holnap folytatjuk a bölcsit, mivel még bőven a beszoktatás alatt áll Léopold nem akartam megszakítani a folyamatot! A múlt héten már alább hagyott lelkesedése, pláne hogy már 3 órára egyedül is hagytam ott, s talán kezdi realizálni, hogy nem egy alkalommal mentünk oda, hanem ebből rendszer lesz és nélkülem kell helytállnia! Mert bizony helyt kell, szabályok vannak, nincs ott mama, helyette van Tatjana néni, aki bizony rászól, ha valamit nem úgy csinál ahogy kell! Még mindig hiszek benne, hogy ez így jó lesz, az otthon az otthon, de szokni kell, hogy ennél szigorúbb helyek is léteznek, alkalmazkodni kell, megtanulni együtt játszani.