Talán soha többször nem fogunk a feledikről megemlékezni, azért is volt fontos nekem. Még tortát is készítettem, egy könnyű túrós gyümölcsöset, ami sajnos egyáltalán nem sikerült: a zselatin nem tartotta össze a tortát, de még ízre sem volt az, amitől elájulok. Léopoldnak sem volt kedve megkóstolni...Egy nyugis napunk volt ma, reggeli focibajnoksággal indítottunk, délutáni itthoni hosszú sziesztából profitáltunk, majd este a mi időnk jött el Guillaume-al. Elvitt engem a Swiss Hotel legfelső emeletén lévő koktélbárba, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra.
Délelőtt és délután

is sétáltunk egyet együtt, természetesen Léopold a kisbicaján nyomult, annyira büszkén feszít, zenél, rettentően élvezi és ezt nagyon nagy öröm látni. Délután a ház mögötti kis kjátszótérre mentünk (amit külön gondoz egy idős úr és volt olyan kedves, hogy kulcsot is kaptunk a héten), gyönyörűen gondozott, virágos, rendben tartott játszótér. Két kislány volt ott, kicsit idősebbek, boldogan invitálta őket és mutatta, hogy az ő bicaja zenél. Majd leült a csúszda lépcsőjére és a két kislány szórakoztatta, buborékokat fújtak neki. Vicces volt ahogy a kis uraság ült, a lányok pedig szórakoztatták.
Azután volt még egy érdekes jelenet ma. Guillaume-al fogtuk a kezünket, ahogy ő bicajozott, ahogy hátranézett, mintha nem hinne a szemének, mégegyszer jól megnézte a kezünket, majd fejét elfordítva féltékenységi roham lepte el... Lassan megnyugodott, ahogy leguggoltunk hozzá, odahajtotta a fejét hozzám, majd Guillaume-hoz is.
S olyan rég írtam összefoglalót róla, ez nekem is fontos, hogy néha megálljak és elmerengjek hova is jutottunk.
J'ai écrit un résumé de Léopold, qui a un an et demi.Il dort beaucoup. Il s'endort autour huit heures le soir et se réveille autour huit heures. Il y a eu plusieurs samedi quand il a dormit jusqu'à neuf heures tente.Még mindig nagy alvó. Este nyolc, fél kilenckor alszik el és reggel nyol-kilenc között ébred, de volt már több hétvége, amikor fél tízig hagyott bennünket pihenni. Délután egykor rakom le és négy körül ébred, volt már példa öt órás ébredésre nem egyszer. Úgy néz ki, hogy neki ezek az igényei. A legjobb az, ha nem sikerül sokat aludnia, akkor sem nyűgös!
Il mange moins qu'avant. En fait, il n'a pas de temps à manger, il voudrait jouer.Il préfère les choses qui sont salés et pas celles qui sont sucrés. Il essaye de manger avec la fourchette.Most rosszabbul eszik, mint korábban, mivel sokat nőtt is karácsony óta, így most inkább vékony. A gond inkább az, hogy nincs kedve az asztalnál ülni. Korábban játszottunk. Olcsó könyvek és miegymás, de múlt vasárnap azt mondtam, hogy vége, nincs játék az asztalnál. Ugyanis miközben két kanállal bekapott, addigra minden játékot végignézett az asztalnál és ment a nyüszögés a többiért! Na nem, meg kell tanulni legalább pár falat erejéig az asztalnál ülni. A daraboshoz nem mindig van kedve, a gyömölcsök lecsúsznak darabosan is. Ezenkívül inkább a sós, mint az édes. Nem csokirajongó és az édességért sem él hal. Pohárból szépen iszik, itthon mindig, ha elmegyünk marad a cumisüveg, ami biztonságos és nem lötyög ki. Próbálkozik a villával és kanállal is, több-kevesebb sikerrel.
Il est doué en ce qui concerne ses mouvements.Most kezdett el mindenhova felmászni, a héten le is esett a kanapéról. Megijedtem, lejegeltem a kis puklit a fején, de semmi komoly. Ha nem nézünk oda, akkor biztos, hogy valami veszélyes helyen őrültködik. Ebből következik, hogy a mozgása nagyon felfejlődött, nincs akadály. Imád csúszdázni és a mászókákat is próbálgatja, a hinta nem annyira menő. Labdázni is imád, húzza a kezünket, hatalmasakat sikongatt!!
Il adore toujours les livres. Il a commencé sois même à raconter les histoires. Könyvmoly. Ma például levett egy könyvet a polcáról, belemászott a foteljébe és olvasott. De mindig hoz nekünk egy könyvet, belefészkelődik az ölünkbe és várja, hogy e

gyütt nézegessük. Van, hogy ő mesél. A konyhai tányéralátéten a gyümölcsöket sorolom mindig, mostmár ő magyaráz és mutogat nekem.
Il est de plus en plus intéressé par les enfants, c'est pourvoi je réfléchi beaucoup du crèche.Egyre jobban érdeklik a gyerekek, a társaság. A francia Baba- mama klubbban (apropó, én leszek szeptembertől a főnök-egy kis társadalmi szerepvállalás) is egyre jobban érzi magát. És amikor játék közben megkeresem, boldogan szalad felém, mutatja nekem épp mivel játszik. Általában babázva közelít a kisgyerek felé, ha meglátja, majd a közelébe érve visszakanyarodik és hozzámszalad. Nagyon gondolkodok rajta, hogy egy-két nap heti bölcsi jót tenne neki!
Il parle de plus en plus de mots. Il nous imite en essayant de prononcer un nouveau mot.Egyre több szót mond, minden héten van valami új. és utánoz bennünket, bátran próbálgatja a szavakat: mamma, pa, baba, busz, papucs, dudu, csüccs, hopp, ham, bumm, kkk..(kulcs).
Imádjuk! Este az ágyban minden nap megbeszéljük, hogy milyen aranyos, milyen új dolgokat csinált, hogy milyen nagyra nőtt másfél éve alatt, okos, ügyes és legfőképp nagyon nagyon szeretjük, nem tudunk betelni vele!!! Íme a másfél éves Léopoldunk!!!