Harminc éves érettségi találkozóra utaztam haza Magyarországra ezen a hétvégén, ami tökéletesen jött ki abból a szempontból is , hogy szavazni is el tudtam menni egy kényelmes vasárnapi ebéd utáni séta alkalmával.
De térjünk vissza arra, hogy mennyire fantasztikus gimis osztályom volt Kecskeméten, mennyire meghatározó volt életemben ez a négy év, formált bennünket, összekovácsoltak a koleszos élmények. Életre szóló barátságok alakultak ki közöttünk, a mai napig bármikor is találkozunk ugyanúgy folytatjuk a beszélgetést, könnyesre nevetjük magunkat, olyan szóviccek sziporkáznak, amiket csak mi értünk, de úgy vagyunk együtt, mintha nem telt volna el 30 év azóta. Egyértelmű volt, hogy nem hagyhatom ki és már tavaly mondtam Guillaume-nak, hogy ez olyan program, amit nem szeretnék kihagyni, hacsak lehet. Így korán bekerült a naptárba és nem lehetek elég hálás Guillaume-nak , hogy elenged, hogy bevállalja a gyerekeket egyedül. Ezért is rövid a látogatás, hétfőn már utazom is vissza.
De szuper jól jött ki, hogy szavazni sem Barcelonába kellett utaznom, csak macerás megoldani oda eljutni, bár ha arról lett volna szó, oda is elmentem volna. Négy éve is megtettem, akkor Barcelonában szavaztam.
Hatan aludtunk egy belvárosi hotelben , ahova délután 3-kor érkeztem, majd még egy jó barátnőmért kimentem az állomásra, készülődtünk és irány az étterem, a belvárosi csárda. Itt már ekkorra sokan összegyűltek. 24-en jöttünk össze a kb. 30 fős osztályból úgy, hogy 2-en már meghalltak, szerintem ez kiváló arány. Együtt koccintottunk, megnéztünk egy halom előkerült 30 éves videófelvételt a szalagavatóról, a táncokról. Külön meghatódtam ahogy az egyik videófelvételen anyukám is feltűnt, ahogy az osztályfőnök mellett áll és adogatja a szalagokat. Meghatódtam, gyönyörű volt, belémnyillalt , hogy tényleg ott volt minden fontos pillanatban, hogy soha semmit nem hagyott ki velem kapcsolatban, sajnálom, hogy sok-sok szép pillantot nem tudtam már megosztani vele.
Hajnal egyig az étteremben ücsörögtünk, onnan már úgy rugtak ki bennünket, majd elsétáltunk a belvárosi bulinegyedbe és ott beültünk a legtovább nyitvatartó bárba, ahonnan szintén hajnal kettőkor el kellett jönnünk. Onnan már a szállodába bandukoltunk vissza, de fájó szívvel búcsúztunk és szíve szerint mindenki még beszélgetett volna, de hamar eltelt ez a pár óra. Szerencsére páran még a reggelinél is másnap beszélgettünk, végül 11-kor indultam vissza Cserkeszőlőre.
Hatalmas élmény volt, vidém megható pillanatokkal és sok-sok beszlóélgetéssel sztorizgatással!!








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése