És ilyeneket mondott ma:
"Ma zuhogott la pluie" vagy "C'est ca mon toll".
Sokat, nagyon sokat beszélek hozzá, hogy a magyar nyelv is rögződjön neki. Például ahogy ma oviból hazajövet mondta, hogy a pluie zuhog, olyan büszke voltam, hogy ezt a szót ismeri (zuhog), nem is tudtam hirtelen, honnan jött neki ez a szó. Míg este olvasunk a Vidám mesék című könyvből és az egyik tegnap este olvasott mesében fedezem fel, hogy a zuhog az eső sokszor van említve. És mivel ma esett nagyon az eső, ezt meg is fogalmazta nekem magyarul (félig). Ezért nagyon fontos, hogy olvassak nekik magyarul. Amikor csak tehetem, soha nem sajnálom rá az időt.
Fel kell raknom az ékszereit, kéri a nyakláncot, rak magának gyűrűt és karkötőt. Most minden nap azt meséli, hogy vegyek neki órát. Valamelyik nap elkérte az én órámat. Rajta van a kezén, játszunk. Egyszer csak megszólal: "Te is veszel magadnak?". Hát annyira mosolyogtam, mondtam, hogy az az enyém, ami a kezén van, csak kölcsönadtam😂 Annyira azért ne keveredjünk bele a dolgokba.A fényképen ki van festve pirosítóval. Ő csinálta magának. A szemhéját is kipingálta, de az olyan rosszul sikerült, hogy korrigálnom kellett.


2 megjegyzés:
Nagyon aranyos! Kár, hogy annak idején, a fiammal úgy 2 éves kora táján, a hamarosan kezdődő ovodára való tekintettel (Ny.-Berlinben éltünk akkoriban, ott járt francia ovodába) abbahagytam a magyart, épp úgy keverte, mint Daphné! Később Mindszenten tanulta meg, a nyári vakációk alatt...
Szia, Neked is kalandos életed lehetett. Ma ilyeneket mondott: "On aime tous les deux utazni maman!" De erősebb neki a francia. Mert a mondat szinte végig francia, kivéve egy szót. Később attól félek ez az egy szó is eltűnik a mondatból. De nem akarom agyon stresszelni magamat, ezt nem lehet erőltetni. Mindent megteszek, hogy minél jobb legyen a magyarjuk, de sok minden rajtuk is múlik. Sajnos én sem vagyok elég kitartó, hogy mindig magyarul beszéltessem hozzám őket. Örülök, hogy ilyen kitartóan olvasol és remélem jól vagy ebben a nehéz időszakban.
Megjegyzés küldése