Szombaton este közös családi filmnézés volt. A karácsonyi krónika 2-t néztük meg, még Daphné is velünk mozizott. Mikor véget ért a film még ki kellett raknunk a cipőket, hogy a Télapó esetleg kis ajándékot hagyjon, amennyiben úgy gondolja, hogy szépen készülődünk. De valahogy ebben az évben teljesen elfelejtettünk leveleket készíteni. Pedig a leveleket is ilyenkor szokta magával vinni, hogy majd 24-én tudja kinek milyen szíve vágyát kell teljesíteni. Így gyorsan előkaptam pár piros kartont és pár perc alatt a levelek is megíródtak. Annyira mosolyogtuk Guillaume-al, mert Edgár még referencia számot is írt a lego mellé, biztos, ami biztos. Daphné csak azt hajtogatta, hogy "sok-sok ajándék", Léopold pedig célratörően lefirkantotta, hogy milyen jó 😮gyerek volt és a listát mellé. Megbeszélték, hogy reggel hétkor kelnek (mondtuk: "nem-nem kell olyan korán vasárnap lesz"), nagyon izgultak. Reggel pedig nagy öröm volt: a csokik mellé Daphné kapott karácsonyi színezőt, ami tele van karácsonyi képekkel és hosszan belefeledkezve színezgeti a képeket. Edgár kapott Lego karkötőt, Léopold pedig egy könyvet, aminek az első részét nem régen fejezte be és nagyon várta a folytatást.
Simogasd meg KisBüdit kisfiam
2 hónapja




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése