Sokat vagyok bennt vele, ráadásul most a bölcsiben sem viszik ki sokat őket. A séta abból áll legtöbbször, hogy a délutáni alvás után elmegyünk a fiúkért és utána hozzuk-visszük őket teniszre és dobra autóban. De már sok a bennlét, boltba sem akarom állandóan rángatni magammal. Így ma délelőtt gondoltam elviszem a szomszéd hangulatos kis faluba. Nem sok volt a program: sétáltunk, megnéztük a Clain folyót, találtunk egy játszóteret, ami tiszta víz volt, de nem gond itthon már le is cseréltük a ruháit. Vettünk bagettet és uzsonnát a fiúknak. 12 fok volt, nem hideg, nem meleg, de legalább nem esett. A múlt heti gyönyörű napos hideg után, a héten újból itt az eső. Jól esett ez a kis nyugis séta kettesben.
Hétfőn kedden a fiúknak nincs különóra, így suli után ráérünk. Léopoldnak szombaton meccse lesz - ezennel kicsit messzebb - egy órára tőlünk Parthenay városában. Megígértem nekik, hogy suli után egyenesen a teniszpályára megyünk. Nagyon örültek, Léopold annyira készül a hétvégi meccsre, hogy minden nap edzeni akart a héten. Na de. Hétfőn zuhogott, kedden épp nem, ahogy kiértünk, csak kb 15. perc múlva. Daphné a pálya körül rollerezett, mi nagyon belejöttünk a fiúkkal. Léopold már olyan szinten jól teniszezik, hogy engem megver. Szomorú, de ez van. Szóval egy labdát annyira el szerettem volna kapni, Daphné pedig épp a lábam alá rollerezett, hogy átestem rajta. Ő gördült egyet, de a puha kabát-sapka megvédte. Én pedig - aki ruhába sportcipővel - akkorát estem, hogy harisnyám kiszakadt, kezem lehorzsoltam, ütőm is megsérült (nem vészes). Valószínű csúszott is a pálya, mert ekkorra már esett. A keddi teniszünk így ért véget.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése