Daphné másfél éves

Pénteken volt éppen pontosan a napja, hogy Daphné másfél éves lett. Annyira gyorsan repül az idő, hetek röppennek el és már itt is van a hétvége. Telnek a hónapok és már a legkisebb is szinte nagy, de közben pöttöm. Pontos méreteket nem tudok 9-10 kiló között van és olyan 80 cm, hiszen pont a 18 hónapos ruhák jók rá, de ha újat veszek akkor már kétéves ruhákat választok.

Hatalmas élet van benne, energia. Nem tudok mást írni, csak, hogy egész nap jön-megy megállás nélkül. Egy percig sincs egy helyben, csak amikor alszik. Szerencsére nagyon jól. Soha nem ébred éjszaka és reggel is minimum nyolcig - de nemrég volt egy időszak, hogy fél tízig is aludt. És az elevenségéről annyira eszembe jut a babakora: mindenki mindig mondta nekem, hogy ez milyen nyugodt kis baba. Mondjuk ez így is volt igaz. Alig sírt, elvolt, jókat aludt, hosszan tudott a szemünkbe nézni, még amikor ici-pici volt is. Az iskola udvarán is sokszor mondták az anyukák, hogy milyen kis mosolygós, nyugodt baba. Azután a mozgásfejlődés meghozta a változást. De én ezt a vitalitást mindig is láttam benne. Olyan élet volt a kis baba-szemében is. Sokszor válaszoltam, hogy szerintem nem  "megalszik a tejföl a szájában" típus lesz. És hát....mászik fel mindenhova, a játszón a hatalmas csúszdára felmászik a lépcsőn is, de a csúszka részen is lejtőnek felfele felkapszkodik. A lépcsőn kotor fel egyedül, kezünket fogva jön le egyedül. Kimászik a kádból, mászna fel a fiúk emeletes ágyába. Na itt megy  a nagy hancúr, imád a sok párna és plüss állat között a fiúk ágyában. 

Zenére ropja a táncot, lóbálva a kezét. 

Na és ceruzamániás. Állandóan kezében van több ceruza is, mindkettőben. Vettem neki tolltartót, hogy abba pakoljon, mert persze a fiúké a kedvence. Gondolkodom honnan jöhetett ez a mánia, de én arra gyanakszom, hogy mindig körülöttem volt, ahogy a fiúkkal tanulta. Talán ez vagy mégsem.

Nem beszél még mindig, vagyis néha már kiveszünk szavakat: "dádá", ez talán a papa. Néha "egá", ez Edgár lehet. Édesszájú, imádja a csokit, "csoki" mutogat a csokisdoboz felé, amit már nemtudom hányszor eldugtam, de mindig kilesi hol van.

Étvágya nagyon változó, leginkább azt eszi, amit mi, már alig veszek neki babaételt. Csak a joghurtból adom neki a babáknak valót, mert abban kevesebb a cukor és gyümölcspürét is veszek tartaléknak, ha nincs itthon véletlenül friss gyümölcs. Szereti nagyon a kecskesajtot, mint egy "rendes" francia gyerek megeszik minden este egy kis szeletet belőle. Szereti a zöldségkrémleves és a tésztát is. Sokféle gyümölcsöt, például az áfonyát. Ha jönne a szép idő, jobban érne a cseresznye, biztos az is nagyon fog ízleni neki. Mindig mellettem van, ahogy főzök, ez sem veszélytelen.

Szeret a kertben  a kisházikóval játszani: bemegy becsukja az ajtót, kidobál mindent, kinyitja az ajtót, kijön, majd kinntről mindent bedobál és kezdi előlről. Fáradhatatlanul. Szereti a playmobilokat a kis emberkéket rakosgatja. A könyveken átsuhan, nincs ideje egy -egy oldalt órákig nézegetni, fél perc és jöhet is a következő. 

És olyan ámulattal nézi a fiúkat, amikor a medencében pancsolnak: nagyon kell majd rá vigyáznom a nyáron, szigorúan, nehogy a nagy hülyéskedésbe belecsússzon, hamar megvan a baj... Egyelőre a szélén ül, ahol a lépcsők vannak és ott lóbálja a lábát.
Bölcsibe egy-két napot megy, nagy segítség ez nekem. Nagyon szereti is, soha nem sír, amikor otthagyom.

Egy energiabomba, el sem tudnánk már képzelni az életünket nélküle, imádjuk mindannyian, kis gödröcskés, mosolygós arcát. Fényképezni pedig alig tudom, mert nem marad egy helyben.