2019. február 22., péntek

Eltelt az első hét

Elszaladt egyenesen ez a hét. Bár nagyon jól sikerült szerveznem, mert Daphné két egész napot volt bölcsiben. Ezalatt hétfőn egész nap teniszmeccsen voltam a két fiúval a szomszéd faluban. Edgár először mérkőzött meg, negyedik lett ötből. Nem annyira zavarta, de mégis látta, hogy vannak jobbak nála. Ő ezt így oldotta meg: "Mindenki csaltm ezért nyertek!" nagyon jót mosolyogtunk ezen Léopolddal, akivel nagyon szurkoltunk neki. Egy meccset legalább megnyert és látszik, hogy sokat fejlődött mióta elkezdte a teniszt.
Kedden is Daphné bölcsiben volt, jó sok program jutott erre a napra is. Délelőtt a fiúkkal usziban voltam, utána hazarohantunk, épp csak megebédeltünk és már indultunk is  a moziba. A Ralph című filmet néztük meg, nem nagyon tetszett egyikőnknek sem. Ezek az új animációs filmek annyira mozgalmasak, hogy a végére golyózik a szemed és fáj a fejed, amikor kijössz.
Amikor a moziból hazaértünk, felvettük Daphnét a bölcsiből és egy jó kis uzsonna után indultunkmisére, hogy a papnak bemutassam a két keresztelendő gyermekem. Bár a találkozás le volt fixálva, a pap nem jött el, mert iskolai szünet alatt nincs mise. Nem értem, hogy ebben az országban a szünet alatt leáll az élet. A szülők vagy dolgoznak, vagy akinek akkora szerencséje van, hogy nem az meg sokmindent nem tud elintézni, mert a szünetben minden máshogy van. Annyira logikátlan, mint az, hogy szerdán nincs iskola. Ezt soha nem fogom megérteni. A szülők dolgoznak, a gyerekek pihennek (elvileg) de ugyanúgy napközibe vagy gyerekmegőrzőhöz mennek, mert a szülő dolgozik. 
Szerdán a városban jártunk, könyvtárba is benéztünk, délután pedig a játszón múlattuk az időt. 
tegnap elintéztem a nagybevásárlást a síelésre és elkezdtem a csomagolást. 
Szóval nagyon hamar, de nagyon jól eltelt ez az egy hát. Gyönyörű idő volt 17-18 fokkal. Ma éjfélkor pedig indulunk síelni!

Nincsenek megjegyzések: