Egy nagyon szép, tartalmas hétvégét töltöttünk Párizsban. Bár "csak" egy szombati program miatt utaztunk ebbe a szép városba, mégis folyamatosan jöttünk-mentünk. Elfáradtunk, de feltöltődtünk. Megállapítottuk, hogy a gyerekek rendkívül jól viselték az utazásokat és azt, hogy a négy nap alatt 3 szállodában aludtunk. Guillaume öccse, Laurent megnősült. Nagyon szép esküvő volt, gyönyörű helyszíneken. Nem volt más dolgunk, csak hogy jólérezzük magunkat.
Csütörtökön éjszaka érkeztünk, helyi idő szerint fél kettőkor, moszkvai szerint vmikor hajnal négykor . Reggel sokáig aludt mindenki, így sikerült is behozni a 3 órás időeltolódást. A hétvégét illetően ez aggasztott a legjobban, mi lesz, ha szombaton este már a vacsora alatt ásítozunk, mi lesz a tánccal?
Pénteken Léopold nagy örömére felmentünk az Eiffel-torony tetejére. Hideg volt és esett az eső, fáztunk és vizesek voltunk és a kétrészes babakocsi, amit össze kellett időnként csukni, nem könnyítette a dolgunkat, de mi élveztük! Nagyon nagy élmény volt Léopoldnak.
Péntek este már a család egy része együtt volt, Guillaume húga hívott meg bennünket egy aperora, hogy meglássuk végre, hol lakik Párizsban. Szombati nap már a készülődéssel telt. Majdnem lekéstük az esküvőt a dugók miatt, de valahogy olyan hihetetlennek tűnt, hogy elkéssünk, mi, akik sosem késünk. Így is lett, most is odaértünk, éppen. Nem volt szép idő zuhogott.
Léopold büszkén, méltóságteljesen vonult be a gyerekekkel, vezette a menyasszonyt és a vőlegényt. És bár csak az utolsó pillanatban magyaráztam el, miről is lenne szó, semmi nem tántorította el a feladattól. Szép volt.
Edgar hatalmasat aludt délelőtt, délután már nem sikerült neki elszundítani. A vacsora helyszínén hangos volt a koktél, minden baja volt. Ja, és csak én kellettem neki. Épp az egyik rokon kezében volt, amikor én kiszöktem a látókörből, s közben egy pezsgőt is magamhoz vettem. A tömegből hallottam az üvöltését. Hát nem talált a nagy tömegben egy kis lyukat, amin keresztül engem pásztázott és ordított, hova is tűntem??? Az időeltolódás miatt ma is nehezen aludt el, végül a kezemet mindkét kezével szorítva és magához húzva szenderült álomba. Drága.
A vacsora előtt pizsamába öltöztettem és megetettem, egyedül aludt el a babakocsiban. És pont a táncra ébredt fel. Egy darabig figyelt bennünket, majd az üvöltő zene mellett álomba szenderült. És ekkorra már Léopold is hulla volt. Egész este szaladgált. Volt egy gyerek-asztal, ahol az új barátokkal teljesen egyedül vacsorázott meg. Rengeteg kisfiú volt, mind a barátai lettek. Szóval a tánc alatt már a sarokban aludtak, Léopold az összetolt székeken. Mi pedig táncoltunk egy nagyot, nagyon jól éreztük magunkat!!


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése