2012. április 9., hétfő

És a folytatás...


Eleget tettünk végül a meghívásnak, mert az egész napos ágybanlét egy pici javulást hozott, már nem volt lázam egész vasárnap, csak délutánra szökött fel egy kicsit. Nagyon jól éreztük magunkat barátainkkal az ünnepi ebéden, volt minden finomság, ami szem-szájnak ingere. Finom bárány, desszertnek kulics. Ja, és az én ünnepi kulicsom, hát egy kicsit úgymond beégtem. Ugyanis ez nem egy előkészített süti volt, hanem a süti elkészítéséhez szükséges kellékek voltak összecsomagolva. Hát jól meglepődtem amikor a vendéglátónk kibontotta, hogy az ünnepi asztalra tegye. Szabadkoztam rendesen, de így jár aki nem tud rendesen oroszul. Pedig az üzletben még az ízesítésről is jót beszélgettem az eladóval.
Volt tojáskeresés is, amit csak betegségeiktől korlátozottan, de élveztek a gyerekek. Most a mennyiség elfogyasztása következik!
Barátaink legkisebbje 40 fokos lázzal ébredt asziesztából, mára kiderült skarlátos, nővére pedig szintén mára 40 fokos lázzal küzd és egy torokgyulladással. Léopold is bágyadt volt, majd a sziesztából felébredve a vendégeknél realizáltuk, hogy 40 fokos neki is a láza. Ekkorra már én is lázas voltam.
Hogy milyen volt az éjszakánk? Léopold vagy négyszer ébredt, háromszor hányta össze magát, háromszor cseréltünk ágya, pizsamát, hálózsákot, s az egész hiretelen jött negyven fokos lázhoz, ami lemenni nem akar, kutyaugatásszerű köhögés csatlakozott az éj leple alatt.
Reggel hullák voltunk, mosással és doktorhívással kezdtünk. Nekem a torkom lüktetett és nem hagyott aludni, még abban a kevés nyugodt pillanatban sem. Szegény Léopold influenzás, járvány van, több óvoda zárva van. Hogy mire számítsunk? 40 fokos láz egy hétig és a durva köhögés. Ez az influenza. Egyelőre antibiotikumot nem kap, mert a füle és tüdeje tiszta, ezeket a részeket kellene megóvni, és magunkat, hogy mi ne kapjuk el. Szobafogság egy hétig. És ez is emiatt az idő miatt, ezt már a doktor is igazolta.Mivel az idő melegszik a mikróbák felélednek, ezért a himlő, a skarlát és az influenza. Na ha ezt a hetet túléljük, akkor igazán megérdemeljük azt a két hetet Magyarországon Pali papánál! Ugyanis egy hét múlva elvileg utazunk!!
Ma is jobb volt nem kinézni az ablakon: szürkeség és eső, eső, eső!! Brrr...

Nincsenek megjegyzések: