2011. július 23., szombat

La Baule


Tegnap - mire több nap után kivilágosodott az ég alja - útnak indultunk La Baule felé, azaz az óceán partjára, hogy az idei látogatást is kipipáljuk. Persze ezt csak viccből írom - egyáltalán nem kötelességből utaztunk -, mert nekem az egyik kedvenc partom Franciaországban, de Guillaume is nagyon szereti, s még tél idején is, azaz az első karácsonyon, amit apukám Nantes-ban töltött elutaztunk ide. Széles homokos part, hosszú parti sétány, igazi tengerparti hangulat. Bár odafele több kis zápor kedvetlenített el bennünket, szerencsénk volt, mert egész délután nem esett. S még sétánk idejére napfény is jutott.
Ebéd után gyorsan kellett felkerekednünk, így Léopold a sziesztáját az autóban töltötte, nekem pedig teljesen kiment a fejemből váltás ruhát vinni. Nagyon élvezte, mind a vizet, mind a homokot: nagyokat szaladgáltunk a víz közelében, és erősen koncentrálva homokozott a fennmaradó időben, láttunk repülőt és hajókat, csupa érdekes dolgot egy másfél éves számára. Parti tartózkodásunk egy kis balesettel kezdődött, ugyanis Léopold a nagy szaladgálás közepette arccal a vízbe esett, vagyis a vizes homokra, így az összes ruhát el kellett távolítani róla, maradt a pelenkája és az egyetlen száraz ruhadarabunk egy kardigán. Először lila szájjal vacogott, majd megmozgattuk egy kicsit, futtattuk, ugráltattuk, utána pedig a nap is kisütött, úgy látom ma megfázásnak helye sincs. Guillaume pedig azzal nyugtatott engem, mint aggódó anyát, hogy el sem tudom képzelni hányszor történt meg ez velük.
Kb. egy éve ugyanitt jártunk, akkor ilyen pici, épp féléves volt Léopold.

Nincsenek megjegyzések: