
Családfőnk szerencsésen hazaérkezett első moszkvai látogatásáról. "Mindenképp egy érdekes város!" hangzott a vélemény. A város hatalmas, széles - nyolc sávos - körutak, drágaság, szép épületek és ugye a történelem, ami árad a falak közül!
Az idő is javulgat, mire apukám elment. Sajnálom, hogy rossz időnk volt, mondtam is neki, hogy nem tudunk kirándulni menni, mennyire sajnálom. Mire Ő azt válaszolta: "Ne bánkódj kislányom - ahogy hív a mai napig - nekem a kirándulás itthon dajkálni Léopoldot!" Igaz is Léopoldból itthon is jutott elég neki.
Sosem voltam járóka rajongó, valahogy mindig úgy láttam, hogy oda be van zárva a kisgyerek és ahogy onnan kukucskálnak ki, a szívem mindig elszorult. De sokminden változik az évek során, vagy csak egyszerűe
n azzal, ha megéli az ember az eseményeket. Amikor nagyon pici volt Léopold és még többet aludt napközben, a fő szabály az volt, hogy délután öt óra után nincs alvás (hogy az éjszakai jobban menjen :-). Ekkor énekeltem neki, dögönyöztem, sétáltunk a lakásban, még nem igazán tudott játszani, ha leraktam, volt egy időszak, amikor az ülőkéjében sem szeretett sokáig. Van egy játszószőnyege, de valahogy azon sem érezte igazán jól magát. Sokat foglalkoztam vele, szó mi szó, egész korán már kis társalgást folytatott velem. De nemrég jöttem rá, ennek az ára az lett, hogy szeret a kezünkben. Na ezen próbálok óvatosan, számára észrevehetetlenül változtatni. Nem azért mert nem szeretem, ha a kezemben van, de ott sem megfordulni, sem mászni nem fog megtanulni. A nappaliban egyre többször letettem a földre, de éreztem, hogy ez sem az igazi, nem is tudom úgy körberakni játékokkal és talán nem is a leghigiénikusabb - nincs kosz, de nincs is mindennap felpórszívózva! Ezért kezdtem mégis véleményt változtatni és a járókán gondokodni. Ki is néztem egy szép nagy példányt, amit ezen a hétvégén be is szereztünk! Az volt az egyik legfontosabb szempont: legyen jó nagy helye Léopoldnak! Látni kellett volna mekkora örömmel vette birtokba az új játszóterét. Élvezi nagyon, kukucskál ki belőle! Nincs egyedül, úgy érzi közelebb van hozzánk - nem az asztal mögött a földön eldugva - és közben még játszhat is!
Viszont ezzel tényleg kifogytunk a helyből a nappaliban! Talpalatniy sem maradt!
Ma vittem épp mérni drágaságunk, aki 7, 08 kilóval büszkélkedhet. Visszavett a kezdeti lendületből, de ez normális is!Ha nem így lenne, akkor lassan a kilenc hónapos ruhákat kellene előkészítenem ;-)
Az idő is javulgat, mire apukám elment. Sajnálom, hogy rossz időnk volt, mondtam is neki, hogy nem tudunk kirándulni menni, mennyire sajnálom. Mire Ő azt válaszolta: "Ne bánkódj kislányom - ahogy hív a mai napig - nekem a kirándulás itthon dajkálni Léopoldot!" Igaz is Léopoldból itthon is jutott elég neki.
Sosem voltam járóka rajongó, valahogy mindig úgy láttam, hogy oda be van zárva a kisgyerek és ahogy onnan kukucskálnak ki, a szívem mindig elszorult. De sokminden változik az évek során, vagy csak egyszerűe
Viszont ezzel tényleg kifogytunk a helyből a nappaliban! Talpalatniy sem maradt!
Ma vittem épp mérni drágaságunk, aki 7, 08 kilóval büszkélkedhet. Visszavett a kezdeti lendületből, de ez normális is!Ha nem így lenne, akkor lassan a kilenc hónapos ruhákat kellene előkészítenem ;-)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése